Bemutatás
Kegyhelynek azt a templomot, kápolnát nevezzük, ahová különleges vallási okból számos hívő zarándokol el a helyi megyéspüspök jóváhagyásával. A kegyhelyek helyszíneinek közelében sok esetben gyógyítóerejű kutakat, forrásokat tartanak tiszteletben.
LEGFRISSEBB HÍREK
Eladták a Szent Anna-templomot, mecset lesz belőle…
Azt már évek óta tudjuk, hogy a mecsetek az iszlám hódítás bástyái. A helyi hatóságok Európa több országában is bezárattak 5 csodaszép őszi kirándulóhely Budapest közelében, ha menekülnél a város zajátólSzámos halálos áldozata van az újévkor történt japán földrengésnek10 hely a világon, ahová nem látogathatsz el: letartóztatással vagy halállal végződne a kiruccanás!Holtan találtak egy 18 éves lányt, akinek viszonya volt a helyi rendőrőrs vezetőjévelRakétaeső zúdult Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel"Sajnálatos, hogy az ellenzékiek egy része nyíltan is a képviselő halálát várta"Embernek maradni a legsötétebb időkben is – Megnéztük az Emma és a halálfejes lepke című filmetA magyar kormány orrára zárnak egy kiskaput, amivel befagyasztott forrásokat szabadíthatna felVérbe fagyva találtak egy férfit Mezőceked mellett, egy bika ölhette megWHO: esések miatt halnak meg a második legtöbben a világon, pedig sok esetben megelőzhető lenneMegtiltott egy gyűlést a BRFK – attól tartanak, erőszakhoz vezetneA cégek nem tartanak a kibertámadásoktól, miközben minden ötödiket ért már támadás